PREMIER

 

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ):
Závada Péter: Reflex

„Elme és valóság: két egymás felé fordított tükör. A pszichiátriában és az ellene szóló kritikákban épp az a közös, hogy mindkettő igazságként, morálként és normaként működik. Így bármelyik ráfoghatja a másikra, hogy betegség, hazugság vagy bűn.”
A Reflex című dráma megtörtént esemény alapján íródott és 1956-ban játszódik, a Lipótmezei Elmegyógyintézetben. Főhőse, Szemerédi Mária az intézet dolgozója, a korban elfogadott tanokkal szembemenő pszichoanalitikus módszertana és ehhez való heves ragaszkodása okán hirtelen az ápoltak közt találja magát, a felsőbb érdekek pedig egy korábbi konfliktusát felhasználva igyekeznek ott is tartani.

Napok

:

Órák

:

Percek

:

Másodpercek

 

időpont: 2019. június 5. (szerda) 19.30

helyszín: Szegedi Pinceszínház

 

 

Játszák: Németh György Attila, Gyekiczki Balázs, Hadadi Mária, Péterffy Andrea, Bús Marcell, Gera Tamás, Kosztolányi József, Márkos Emese, Torma Evelin, Kristály Orsolya, Deák Bálint

Zenéjét szerezte: Géczi Gergő
Rendezte: Hadzsy János
Rendezőasszisztens: Varga Norbert
Fény- hang: Balog Arnold
Jelmez, díszlet: SzESz

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ):
Jagos István Róbert: Evangélium
Jagos és Tamás apokrif

“Oly korban éltem én, amikor az igazi hitet félredobták. Intézményesített, emberek által formált Istenszavak adták a törvényt. Határok szűntek meg és határok születtek. Szobrok dőltek le, hogy helyet adjanak újabbaknak. Isten alárendelte magát az ember mérhetetlen mohóságának és önzésének. De volt valaki, aki újraértelmezte Isten mibenlétét. Fiatal és energikus. Aki talán a teremtésig is visszamegy, ha ezt ideje és módja engedi….”

Jagos István Róbert az Okuláré Project felkérésére írt második darabját láthatja a közönség NEM felolvasószínházi formában először színpadunkon.

Napok

:

Órák

:

Percek

:

Másodpercek

időpont: 2019. június 11. (kedden) 20.00 óra

helyszín: Szegedi Tudományegyetem – BTK
(régi tornaterem)

Szeged, Egyetem u. 2. – Göncz Árpád Sétány felőli bejárat

Szereplők: Kristály Orsi, Kukovecz Ákos, Bús Marcell, Lipták László

Díszlet: SZESZ
Plakátdesign: Géczi Gergő
Zene: Géczi Gergő és a NAKED SZESZ zenekar
Fény-hang: Balog Arnold

Rendezte: Varga Norbert

 

Együttműködő partner:
SZTE NKI Kulturális Iroda – Egyetemi Tavasz programsorozat

 

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ): Kárpáti Péter: Én a Féreg – Kafka kabaré

 

A Szegedi Egyetemi Színház Franz Kafka híres elbeszélését alapul véve ezúttal egy összkomfortos családi ház konyhájából és szobáiból jelentkezik . A játék során betekintést nyerhetünk egy család mindennapjaiba attól a pillanattól kezdve hogy fiú nem tud bemenni dolgozni. Ez a súlyos esemény és egy súlyos körülmény és mindezeknek fel és nem dolgozása egyszerre nehezedik apára,feleségre, testvérre, szeretőre. No meg a cégvezetőre! Ránk is. Önökre is. Rád is. Mindegy is:ha az ébresztőóra nem csörög be se érünk a munkahelyre, vagy örökké egy vonaton ülünk, mert kell a pénz. Kell! Azért kell mert egzisztencia. Amúgy ez kabaré!Ez olyan Kafkai?! Vagy nem?

Napok

:

Órák

:

Percek

:

Másodpercek

múlva, 2019. június 14-én, pénteken 19.00 órakor a Szegedi Pinceszínházban,

6720, Szeged Dugonics tér 2. szám alatt

 

Szereplők: Kukovecz Ákos, Nyéki Tamás, Péterffy Andrea, Nyerges Petra, Gyekiczki Balázs, Hadzsy János, Lányi Nicolette, Gera Tamás, Hadadi Mária

Díszlet: SZESZ
Fény-hang: Balog Arnold

Rendezőasszisztens: Kondor Alexandra
Rendezte: Varga Norbert

Korhatár 16 év

 

Együttműködő partner:
SZTE NKI Kulturális Iroda – Egyetemi Tavasz programsorozat

 

 

 

Pintér Béla: A Démon Gyermekei

 

 

nincs műsoron

 

 

“A Moszkva Tér neon lámpái kékes fényüket szórják. A Városmajor felől alkonyi harangszó hallik. Előttünk, keresztben hetvenhárom autó haladt el, S a Vérmező hársait lomhán belepte a szürkésfekete por.Mi, ősz szülei egy boldog fiúnak, ki házasodni készül, A Budai Várba tartunk egy gazdagabb családhoz. Ahhoz a lányhoz, kit gyermekünk szeret……”

Napok

:

Órák

:

Percek

:

Másodpercek

Szereplők: Nyéki Tamás, Péterffy Andrea, Hadzsy János, Gyekiczki Balázs, Márkos Emese, Kosztolányi József, Rátky László, Nógrádi Claudia

Zenészek: Géczi Gergő, Radvánszky Gábor

Zene: Géczi Gergő és Radvánszky Gábor
Jelmez: Kovács Anna
Díszlet: Kovács Anna; Hadzsy János; Radvánszky Gábor
Fény-hang: Balog Arnold
Plakátdesign: Tóth Mihály (Majkol)
Asszisztens és Súgó: Kondor Alexandra


Rendezőasszisztens: Kondor Alexandra
Rendezte: Varga Norbert

Korhatár 16 év


Nagyanyám immár webkamerán figyeli a tyúk hogy tojik

 

 

nincs műsoron

A Szegedi Egyetemi Színház előadása pátosz, hősiesség és főleg kényszer nélkül, néha cinikusan, néha nekikeseredve, talán romantikusan és makacsul, de követni kívánja Paál Istit azon a bizonyos megkezdett úton. Kísérletező kedvű összekacsintással jelentkeznek ezúttal a tyúkólból, ahol jól megfér egymással saját történetük, a Lét és idő, a posztrock, a Wikipédia, az aktuális baromfi és nemzetpolitikai statisztika, az álom és a valóság. Figyelem, az előadás mindenféle minőségű (hibrid,hibernált,vákuumozott,élő) csirkét tartalmazhat.

Napok

:

Órák

:

Percek

:

Másodpercek

Játsszák:  Drágity Petra, Vecsernyés Viktória, Nyerges Petra, Márkos Emese, Géczi Gergő
Zene: Géczi Gergő
Díszlet, kellék: SZESZ, Szegedi Pinceszínház. Új Nemzedék
tyúkok: Drubina udvar
Videóvágás: Szemendrey István
Díszletrajz: Fazekas Hanga
Fény-hang: Nahóczki Viktor
Plakátfotó: Ocskó Ferenc
Plakátdesign: Gyekiczki Balázs 


Rendezőasszisztens: Varga Norbert
Rendező: Drubina Orsolya

Napok

:

Órák

:

Percek

:

Másodpercek